Észak-Korea dezinformáció

Dezinformációk terjednek Észak-Korea rakétaprogramjáról

Észak-Korea napjaink egyik legelzártabb kultúrája, ahonnan meglehetősen kevés információ jut el a külvilághoz. Ha pedig valamilyen adat nyilvánosságra kerül, akkor annak valóságtartalma nagyon ritkán ellenőrizhető. Vannak azonban olyan, akár katonai fejlesztésekre vonatkozó területek is, amelyeknél nehezen lehet a külvilágot félrevezetni. Két, a közvéleményt is érdeklő terület pontosan ilyennek tekinthető: az egyik az atomfegyver-fejlesztés programja, a másik pedig a rakétaprogram.

Ezeket ugyanis viszonylag könnyű megfigyelni, köszönhetően többek között annak is, hogy a hidegháború időszakában épp ezeken a területeken zajlottak a legfontosabb haditechnikai kutatások és kísérletek. Az atomfegyver kísérletek során esetlegesen a légkörbe kerülő anyagok összetétele, a lökéshullámok terjedése, annak elemzése, a kísérleti létesítmények műholdas megfigyelése igen pontos képet tud adni az atomfegyver kísérletek valódi eredményeiről.

Ugyanez igaz a rakétaprogramra is. A látszólag minden különösebb cél nélkül tengerbe potyogó észak-koreai rakétákról szóló hírek a valóságban gyakran sikeres teszteket jelentenek. Az észak-koreai rakétaprogram egyes elemeinek a teszteléséhez természetesen nem feltétlenül kell interkontinentális távolságokat megtennie a kísérletekben résztvevő rakétáknak. A repülés során pedig a hírszerző szolgálatok számára is megfigyelhetővé válik a rakéta pontos típusa, felépítése, jellemzői, kalkulálható a hatótávolsága és potenciális terhelhetősége is.

Az észak-koreai rakétaprogramról általánosságban is rendkívül sok pontatlanság jelenik meg a nyugati médiában, ami azért meglepő, mert furcsa módon az észak-koreai média meglehetősen nagy nyilvánosságot ad a sikeres rakétateszteknek. Természetesen Észak-Korea pontosan azt mutatja meg a programjából, amit meg akar mutatni. De amit megmutat, az így is nagyságrendekkel több, mint ami az orosz, az amerikai, vagy épp a francia rakétakísérleti programokat jellemzi.

Nyilvánvalóan ennek is megvannak az okai, azonban épp erre tekintettel furcsa, hogy milyen téves információk jelentek meg 2017 tavaszán Észak-Korea rakétaprogramjáról. A jelen gondolatmenet szempontjából talán abból érdemes kiindulni, hogy Kim Jong Un 2017. március 7-én bejelentette a Rodong Sinmun állami lapban, hogy az amerikai, japán és egyéb imperialisták ellen Hwasong rakétákat fog indítani. Ezt még abban a hónapban meg is kezdte, igaz a célpont “szokás szerint” a tenger volt.

Nem lehetett túl meglepő ennek fényében az a további három – egyébként sikertelennek minősített – rakétakísérlet, ami 2017 áprilisban zajlott le. Az áprilisban tesztelt rakéta típusáról meglehetősen széles skálán mozogtak a “nyugati” médiában megjelent találgatások. A BBC arról írt, hogy a rakéta KN-15-ös, vagyis egy szilárd hajtóanyagú, Pukkuksong-2 volt. Ezt a CNN is megemlítette, bár azt is megjegyezték, hogy más források szerint igazából egy megnövelt hatótávolságú SCUD rakéta volt.

Az Independent már csak annyit írt, hogy a rakéta SCUD volt, a teszt pedig valószínűsíthetően az Egyesült Államok elektronikai hadviselése miatt nem sikerült. A Foxnews-nak sikerült legalább a típust jól megemlíteni (KN-17), bár a cikk ezen túlmenően más tévedésekkel azért meg van tűzdelve.

A magát a terület szakértőjének valló Missile Threat CSIS weboldalnak sem sikerült valami jól a beazonosítás, mivel ők is felvetették, hogy egy Pukkuksong-2-t indítottak, ami egyébként annyiban hasonlít a valóságban használt fegyverre, hogy mindkettő rakéta és nem busz. Később azért frissítették a cikket, hogy mégsem Pukkuksong-2, de még csak nem is a “második tippnek” megjelölt SCUD, hanem egy Hwasong-12-es rakéta volt a kísérlet tárgya.

A mainstream és “szakértő” média egy részének (megjegyzem az orosz Sputniknews-nak igen) tehát annak ellenére sem sikerült a kísérletek valódi adatainak a közelébe sem jutni, hogy a tesztek előtt egy hónappal korábban Kim Jong Un jelölte ki az irányt, hogy merre kellene keresgélni. Annak ugyanis, hogy nem Pukkuksong rakétáról van szó, egyértelműnek kellett volna lennie, míg a SCUD-variáns teória legalább annyiban pontosabb volt, hogy a “Hwasong-széria” korábbi rakétáinak egy része a SCUD variánsainak tekinthető.

A Hwasong-12-es azonban olyan rakétahajtóművet kapott, amely a SCUD rakétákban soha nem volt használatos (módosított RD-250). Ezzel, a korábban soha nem használt hajtóművével pedig kulcsfontosságú tényezővé vált az észak-koreai ICBM program váratlan és példa nélküli előrébb jutásában, mondhatni az egyik, ha nem a legfontosabb dolog volt, ami 2017-ben, az észak-koreai rakétaprogrammal történt.

A különböző szakértői blogokon, személyes weboldalakon túlmenően – a már valamilyen szinten mainstream médiák körében – talán a The Diplomat-nak sikerült először érdemi, részletekbe menő és többé-kevésbé pontos információt adni a valóságról, 2017 júniusában.

Mindezt az amerikai kormányhoz közelinek nevezett forrásokra hivatkozva írták. Csakhogy az a probléma, hogy az áprilisi elején terjesztett hírek is fehérházi, amerikai katonai, illetve dél-koreai forrásokra hivatkozva írták le a nyilvánvalóan téves információkat. Még ha valaki érdeklődik a témakör iránt, az sem figyelt fel arra a hírre 2017 áprilisában, hogy Észak-Korea szovjet SCUD rakétákat, vagy azok többé-kevésbé módosított változatát lövöldözi sikertelenül a tengerbe.

Egy későbbi, sikeres Hwasong-12 kísérlet

De miért írom, hogy nyilvánvalóan téves volt az információ? Nemcsak azért, mert a Hwasong-ot emlegető Kim Jong Un-nak hinni lehetett, vagy épp kellett volna. Hanem azért is, mert épp a rakétaindítások napjaiban szokatlanul nagy intenzitású amerikai jelenlétet igazolnak vissza élménybeszámolójukban a japán légitámaszpontok forgalmát fotózó lesifotósok. Például 2017. április 13-án egy RC-135S Cobra Ball-t fotózott le egy Haruakze nevű spotter a japán Kadena légibázis környékén, a második teszt pedig mindössze két nappal később zajlott le, vagyis szinte biztos, hogy a gép akkor is a térségben tartózkodott.

Az RC-135S Cobra Ball repülőgépet kifejezetten ballisztikus rakétatesztek megfigyelésére fejlesztették ki, vélhetően az egyik legfelszereltebb megfigyelőeszköz az észak-koreai rakétakíséletek vonatkozásában. Ha pedig egy ilyen eszköz (és persze tucatnyi másféle típusú repülőgép, felderítő hajó és műhold) volt az előre megadott időpontban, az előre megadott helyszínen, hogy a többé-kevésbé előre megadott típusú rakétákkal történő kísérleteket megfigyelje, akkor nehezen hihető, hogy nem szándékosság volt a téves sajtóhírek megjelenése mögött.

Természetesen azt nehéz megítélni, hogy erre milyen stratégiai megfontolásból volt szükség, ha egyáltalán valóban szándékosság van az áprilisi tesztek fontosságát és eredményeit messze alulértékelő amerikai kormányzati és a korabeli sajtóhírek mögött. Elevenítsük fel, hogy az első sikertelen Hwasong-12 teszt után mit is nyilatkozott az amerikai kormányzat:

 

Emlékezetes a Hwasong-12 teszt abból az aspektusból is, hogy noha az amerikai kormányzat kijelentette, hogy nem kívánja az újabb rakétaindítást kommentálni, “végszóra,” vagyis az utolsó sikertelen tesztre a USS Carl Vinson amerikai repülőgép-hordozó mégis a térségbe érkezett, amire aztán Kim Jong Un úgy reagált  a Rodong Sinmun-ban, hogy majd jól elsüllyeszti. Meg persze abból is, hogy a Hwasong-12 tesztek során talán a megszokottnál is élénkebb volt az orosz haderő a térségben. Készültségbe helyezték a légvédelmi egységeket, és jelentősebb katonai átcsoportosításokat is végeztek.

A sikertelen Hwasong-12 kísérleteket pedig sikeres tesztek követték 2017 májusától, melyek során kiderült, hogy nemcsak sikerült egy bevethető IRBM (vagyis regionális fenyegetettséget jelentő) rakétát kifejlesztenie az észak-koreai rezsimnek, hanem olyan ugrást ért el a rakétatechnológia területén, amelynek nyomán pár hónappal később Észak-Korea belépett az ICBM rakétákat kifejlesztő és sikeresen tesztelő országok szűk klubjába.

Észak-Koreával kapcsolatban érdemes ezért fenntartásokkal olvasni a “nyugati” forrásokat, mert vélhetően erős, dezinformációs célokat szolgáló nyomás van a mainstream médián, amit a “szakértői” weboldalak sem feltétlenül igyekeznek megcáfolni, sőt, néha még táplálják is azt. Ha az oroszok csinálnák, akkor mindenki dezinformációról beszélne. Egyébként ők is csinálják, csak másként.

Ha tetszett, ne maradj le a következőről:

Kommentek