MI6

Egy számomra sok szempontból zseniális, angol TV sorozatra hívták fel a minap a figyelmem, melynek eredeti neve az Informer volt, és 2018-ban készült. A fő témája egyfelől a terrorelhárítás humán oldala, másrészt általánosabban, a beszervezés, “tartás” folyamata, ami a konkrét cselekménytől elvonatkoztatva nyilván bármely titkosszolgálat mindennapos eszközének tekinthető.

Semmiképp nem mennék bele részletesebb filmkritikába, bár kifejezetten szeretem a filmeket, sőt talán sokat látottnak is gondolhatnám magam, de azt mindenképp megemlíteném, hogy a forgatókönyv, a színészi munka, és főleg az operatőri tevékenység nekem nagyon tetszik.

Másfelől viszont a téma is különösen izgalmas, bár biztos vagyok benne, hogy nem mindenkit ugyanazok a rétegei fogják meg a mindössze hat részes minisorozatnak. Feltételezem van akit a családi dráma, van akit a beszervezések módszerei, van akit az alvilági figurák és a titkosszolgálatok közötti kapcsolódási pontok fognak meg leginkább.

Ha viszont a film címe alapján indulunk el, és ez alapján a beszervezést és az azt követő tevékenységet veszem alapul, akkor azt gondolom, hogy összességében szerintem azért elnagyolt, bár főbb elemeiben reálisnak tűnik azzal, hogy szerintem “szükség” esetén nem pusztán a zsarolási pontok feltérképezése zajlik (ahogy a filmben többször elhangzik: kábítószerfogyasztás, perverzió stb.), hanem meg is lehet teremteni azokat a körülményeket, ami később a zsarolhatóság (vagy más, együttműködési kényszer) alapját jelentheti.

Ilyen téren kifejezetten érdekes volt olvasnom például Párkányi Csongor írását a vatikáni Engelről (azért ezt hozom fel példaként, mert legutóbb – a témában – talán ezt olvastam, de nyilván számos hasonló írás született már a témában). Mindenesetre a filmben látható “tartó” szerep sem “csak” zsarolásra épül (nyilván az illető személyiségéhez, életkörülményeihez, aktuális helyzetéhez igazodva), hanem apróbb és nagyobb szívességek, pénz és előnyök patikamérlegen történő adagolásáról, még ha dramaturgiailag, és a főbb fordulópontokon nem is ez kerül a középpontba, sőt egy ponton szinte teljesen értéktelenné válik.

Ami számomra fontos, és érdekes ebből, az az a problémafelvetés, amiről évekkel ezelőtt írtam egy, az akkoriban módosított büntetőeljárási törvény nyomán kisebb-nagyobb hullámokat vert “botrány” kapcsán. Akkor idéztem az alábbi részletet Moldova klasszikusából, egy rendőr „terepen” való információgyűjtéséről:

„– Ilyenkor csakugyan kapsz hasznos információkat? – kérdezem, mikor már továbbléptünk.

– Nagyon ritkán, többnyire az a helyzet, hogy megpróbálnak átverni. Egyszer egy marcali csibésznek sikerült is, két napot akkor is elpocsékoltam egy rossz nyomon. Neki sem maradtam adósa, küldtem egy táviratot: „Anyád meghalt, gyere haza a siratásra.” Két kocsival indult el a család Marcaliból Nyíregyháza mellé, húszezer forintba került az út, mikor megérkeztek, az öregasszony ott ült a kunyhó előtt, és krumplit evett.”

Itt a hamis információadás lényegében a büntetés szerepét játszotta be egy informátor irányába (és persze jelzés más informátoroknak, a mihez tartás végett). A problémafelvetésem mindenesetre az volt, hogy “a nyomozó hatóság tagja nem látnok, és bár a szakmai és élettapasztalata nem hagyható figyelmen kívül, de vajon minden esetben és egészen biztosan meg tudja jósolni, hogy az általa közölt valótlan vagy megtévesztő információ soha senkit nem fog esetleg más bűncselekmény elkövetésére, vagy az általa éppen elkövetett bűncselekményt súlyosbító cselekedetre sarkallni?”

“Mi történik akkor, ha a „csibész” a halálhír nyomán meglehetősen gyorsan ittas állapotba kerül, majd – bár ez egyébként nem szokása – így ül a volán mögé? Az útja során pedig, egyértelműen az ittas járművezetés eredményeként halálos tömegszerencsétlenséget okoz, amiben ő maga és a halálos kimenetelű közlekedési balesetben hat további, vétlen személy életét veszti. Abban nem lehet vita, hogy ezt a bűncselekményt a „csibész” követi el.

Az is biztos, hogy a nyomozó hatóságnak nem kell feltételeznie, hogy egy ilyen, általa elindított okfolyamat “vétlen” személyek (nem mintha persze a “csibész” feltétlenül halálbüntetést érdemelne) halálához vezet majd, a jogdogmatika pedig számtalan helyen „elmaszatolhatja” a bűncselekmény megállapítását (vö. például alkalmatlan eszköz, relevancia-elmélet stb.) a nyomozó hatóság tagjának viszonylatában.

Viszont a természetes jogérzetet (jelentsen ez bármit) bűncselekmény hiányában is azt fogja mondani: a nyomozó hatóság (vagy épp titkosszolgálatok) beavatkozása a történeti tényállás részévé vált, ami nélkül a bűncselekmény (vagyis a tömegszerencsétlenség) akkor, ott és úgy, amikor, ahol és ahogyan megtörtént nem következhetett volna be.”

Nos, ez a filmsorozat, pont erről szól.

Több lépést hátrébb lépve persze a kockázatok és előnyök viszonyának analízise, az ilyen jellegű tevékenység eredményei, az elérni kívánt cél társadalmi fontossága túlmutathat egy-egy egyén vagy szűkebb környezete hatóságok, titkosszolgálatok által befolyásolt magatartásán, de épp a terrorizmus esetében (amiről részben a film is szól) lehet súlyosabb következménye is ennek, még akkor is, ha egy cselekménysor oksági folyamata bárki számára előreláthatatlan volt.

A valóság persze lehet a képzelt és filmvászonra vitt eseményektől nagyobb mértékben eltérő is (például biztos vagyok benne, hogy egy-egy potenciális informátor kapcsán jelentősebb az információgyűjtés és a rádolgozás, persze a filmben sem állítják, hogy ne történne, pusztán nem mutatják be ezt a folyamatot részletesebben). Másrészt feltételezem a gyakorlat által kimunkált keretek mellett komoly irodalma lehet már ezeknek a folyamatoknak.

A jelenlegi, magyar szabályozás szerint a leplezett eszközök alkalmazására feljogosított szerv a bűncselekmény megszakítása, a bűncselekmény elkövetőjének azonosítása, illetve a bizonyítás érdekében az információ forrásának leplezésével a leplezett eszköz alkalmazásával érintett személlyel valótlan vagy megtévesztő információt közölhet. Az információ továbbításához a leplezett eszközök alkalmazására feljogosított szerv titkosan együttműködő személyt is igénybe vehet.

Borítókép: Gyömbér Béla

A cikkhez ITT lehet hozzászólni. Ha tetszett, ne maradj le a következőről:

Ajánlott tartalom