A mitológia szerint Athéné adott egy arany kötőféket Bellerophón számára, aki így uralma alá vonta Pégaszoszt (Pegazus helytelenül). Bellerophón Pégaszosz hátán lovagolva azután mindenütt győzelmet aratott (zömében talán utóbbié az érdem). Gazdája halála után Pégaszosz az Olimposzon lakott és az istenek segítőtársa volt.
Hogy a „megfigyeléses” Pegasus-ügyben ki volt Bellerophón, vagy épp Athéné az még nem egészen világos, de ennek ellenére arra gondoltam, hogy írnék pár gondolatot az eseményekről. Az továbbra sem ismert, hogy a magyar titkosszolgálatok 2018-tól használták-e a Pegasus alkalmazást, de a korábbi elemzésem alapján állítható, hogy a titkosszolgálati eszközök import-volumenének változása alapján 2018-ban jelentősen megnőttek az ilyen jellegű kiadások.
Amennyiben valóban történt magyar részről Pegasus vásárlás, és állami szervhez kötődik, úgy a 2018. évre kimutatott, az átlaghoz képest körülbelül 6 millió EUR értékű titkosszolgálati eszköz import többlet részben, vagy egészben akár egy ilyen ügyletből is származhatott.
Érdekes az ügy „időzítése” abból a szempontból, hogy épp egy olyan időszak kezdetén robbant ki, amikor a kormányzati kommunikáció jelentősebb külföldi befolyásolási kísérleteket jósol (talán nem is minden alap nélkül). Egy ilyen ügy után nem tudom elképzelni, hogy a „megfigyelési potméter” ne lenne néhány értékkel lejjebb tekerve (szakmailag ha indokolt, ha nem), hiszen újabb ügy a területen már nem nagyon fog politikailag beleférni. Ez nyilván segítheti a külföldi aktorok tevékenységét a következő időszakban, feltéve persze, hogy léteznek.
Másfelől az ügy ismét reflektorfénybe helyezi a magyar nemzetbiztonsági szolgálatok és a civil kontroll kérdéskörét, amiről itt írtam hosszabban. Különösen jelentős élt adna a területet övező kérdéseknek, ha a kormánypárt képviselői valóban meghiúsítanák az illetékes parlamenti bizottság munkáját. Szerintem ugyanis semmi meglepő, vagy szokatlan nincs abban, hogy a titkosszolgálatok ilyen eszközökkel figyelnek meg embereket, sőt, ez nemhogy nem probléma, hanem egyenesen törvényben megfogalmazott kötelességük.
Az ügyben – a véleményem szerint – két probléma merülhetne fel. Az egyik, ha mégsem a magyar titkosszolgálatok alkalmazták az eszközt Magyarországon (lásd Macron esetét). A másik, ha a célszemélyek kiválasztása a titkosszolgálatok igénybevételével részben vagy egészben belpolitikai indíttatású lett volna. Erről akkor lehetne legalább – nagyjából – megbizonyosodni, ha a 300 telefonszám tulajdonosának kiléte nyilvánosságra kerülhetne.
Csakhogy a teljes lista nem ismert, és nem is várható a véleményem szerint, hogy nyilvánosságra hoznák (persze kiszivároghat). Ha pedig mégis, akkor sem lesz talán mindenki beazonosítható, mint ahogy az végképp nem, hogy ki volt a megfigyelés tényleges célpontja (egyáltalán nem biztos, hogy a telefonszám tulajdonosa). Feltehetném a provokatív kérdést: hány kormányközeli ember megfigyelése vált ki egy ellenzékit a 300 ismeretlenes egyenletben?
Mindenesetre tehát a titkosszolgálatok vezetői tudnának érdemben nyilatkozni arról, hogy a megfigyelések mögött minden esetben nemzetbiztonsági, és nem belpolitikai érdekek voltak (feltéve, hogy a magyar titkosszolgálatok használták az alkalmazást). Ha még erre se lenne lehetőség, akkor a véleményem szerint egyébként is gyenge kontroll meglehetősen eszköztelenné válik.
Vagyis egy zárt bizottsági ülés – legalábbis de jure – pontot tehet az ügy végére, feltéve, ha határozatképes lesz. Ez nyilván nem jelenti, hogy de facto nem lesz további hatása az ügynek (például a megfigyelések engedélyezésére, elhárítás elnehezülésére, másik oldalról az ügy fókuszban tartása, igazolható belpolitikai motivációk esetén botrány továbbgyűrűzése).
A magam részéről a tanulság továbbra is az, amit korábban és mindig is írtam. Legutóbb például azt, hogy a „külföldi kitettség miatt lenne célszerű minél szerteágazóbb hazai kutatásokat és fejlesztéseket indítani, mint amilyen lehetett például korábban a Bongo elnevezésű projekt, amiről elég régóta nem lehet már hallani, igaz, előtte sem nagyon.”
Természetesen evidens, hogy ez egy elképesztően drága műfaj, ráadásul a know-how egy része eleve nem is biztos, hogy egyből megvehető, de a másik oldalon komoly piaca van ezeknek a technológiáknak (és attól tartok ez nem is fog csökkenni), és sokkal kisebb lenne a mindenkori kormány kitettsége az ilyen jellegű (ki emlékszik már erre) ügyeknek. Mindez persze csak addig pozitívum, amíg nemzetbiztonsági érdekek jelentik az arany kötőféket.
Borítókép: Gyömbér Béla
A cikkhez ITT lehet hozzászólni. Ha tetszett, ne maradj le a következőről: