Honvédelem és nemzetbiztonság

Azonnali hatállyal 35 milliárdot kapnak a titkosszolgálatok a terrorellenes harcra

Terrorellenes fejlesztések

A kormány a tegnapi nap folyamán (a 1217/2016. (IV. 29.) Korm. határozattal) döntött a terrorellenes intézkedések megvalósításához szükséges költségvetési többletforrások biztosításáról. A rendelet, amely több, azonnal hatályba lépő rendelkezést tartalmaz már egyértelműen számol a Terrorelhárítási Információs és Bűnügyi Elemző Központ (TIBEK) költségeivel, noha egyébként a szervezet létrehozásához szükséges legalapvetőbb szabályokat rendezni kívánó törvény még el sincs fogadva.

Mindenesetre további rendelkezésként, 2016. évre, azonnal hatállyal 11 milliárd forintot kap a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat a szolgáltatói kapacitások növelése és technikai fejlesztés érdekében, további 700 millió forintot pedig a jövő évi költségvetésből. Azonnali hatállyal, 7,5 milliárd forintot kap továbbá a Belügyminisztérium az Egységes Digitális Rádiótávközlő Rendszer (EDR rendszer) fejlesztésére.

Ugyancsak azonnali hatállyal kap 15 milliárd forintot a (T)errorelhárítási Központ a képességfejlesztési igényeinek biztosítása érdekében, melyet további 3 milliárd forinttal toldanak meg a 2017-es költség vetés terhére. Furcsa módon az új „csúcsinformációs központ”, TIBEK létrehozása érdekében 2016. évre mindössze 750 millió forintot szán a kormány, és 2017-ben is csak 680 millió forintot biztosít a működésére.

Végezetül, de nem utolsó sorban a Magyar Honvédség részére 12 milliárd forint, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat cím javára további 9 milliárd forint biztosításáról döntött a kormány a képességfejlesztési igények fedezete érdekében, ugyancsak azonnali hatállyal. Egyelőre épp a Magyar Honvédség részéről jelentek meg részletek a kormányközeli Magyar Idők oldalán, miszerint a 2017-es költségvetésben, a honvédség számára biztosított 51 milliárd forint többletforrás egy részéből új páncélozott terepjárókat és harcjárműveket szereznek majd be.

A lap úgy értesült, hogy a rendészek és a különleges műveleti erők szintén fegyvereket, egyéni felszereléseket és eszközöket kapnak majd. Ismételten megerősítette továbbá, hogy a katonai szállító helikopterek kapcsán 2017-ben a meglevő állomány felújítása várható, de természetesen mindez nem zárja ki az új helikopterek beszerzésére vonakozó, konkrét tender elindulását. Mindez nem különösebben meglepő, hiszen a 2017-es költségvetésben eddig sem volt nyoma az új helikopterek beszerzésével kapcsolatos többletkiadásnak.

Ha tetszett az írás, akkor ne maradj le a következőről:

Ajánlott tartalom