Aligha értelmezhető máshogy az a cikk, ami tegnap jelent meg az amerikai védelmi minisztérium honlapján, a defense.gov-on. Már a cím is elég beszédes, hiszen az „Esper: Kataeb Hezbollah Will ‘Likely Regret’ Further Provocative Behavior” már önmagában is elég konkrét utalás valamilyen lehetséges retorziróra.
Persze, a „fenyegetés” elsődlegesen a Kataeb Hezbollah szervezetet érintette, amelynek a vezetője, Abu Mahdi al-Muhandis ugyancsak meghalt a ma hajnali támadásban. Ezt eddig talán kevésbé emelte ki a hazai média, pedig az amerikai cikk nyomán ez egy meglehetősen közvetlen egybeesés az amerikai védelmi miniszter, Mark Esper „jóslatával.”
Az amerikai álláspont szerint egyébként a Kataeb Hezbollah hajtotta végre azt a rakétatámadást tavaly december 27-én, amelyben egy amerikai „contractor” is életét vesztette, továbbiak pedig megsebesültek, illetve a szervezet felelős más, amerikaiakat érintő atrocitásokért is a térségben.
Az, hogy Qassem Soleimani egyidejű halála nem „járulékos veszteség” szerintem jól jelzi (a két kiégett autó mellett, persze, nem tudom, együtt utaztak-e), hogy az amerikai cikk kifejezetten kiemeli, hogy a Kataeb Hezbollah összeköttetésben van az Islamic Revolutionary Guard’s Quds Force egységgel, aminek pedig az ugyanakkor felrobbantott Soleimani volt a vezetője.
A Kataeb Hezbollah nyilván ezer szállal kötődik Iránhoz, így meglehetősen specifikus kiemelésnek tűnik, hogy épp ezt hangsúlyozta ki a cikk, ami persze nem tudom, ténylegesen mennyivel előzte meg a támadást (az iraki és az amerikai helyi idő eltérése miatt egyáltalán nem triviális, pusztán a dátumok alapján).
Az amerikai cikk egyébként egy más témaköröket is érintő „Press Gaggle” leirata alapján készült, amely egy informális jellegű amerikai sajtó-kormányzati „fórum,” amiből tehát a cikk már eleve „célirányosan” ragadott ki részleteket:
„(…) And they will likely regret it. And we are prepared to exercise self-defense, and we are prepared to deter further bad behavior from these groups, all of which are sponsored, and directed and rescued by Iran (…)”
A lényeg tehát, hogy 2020. január 2-án az amerikai védelmi minisztérium honlapján megjelent egy cikk az amerikai védelmi miniszter által közölt információkból válogatva, két szervezetet: a Kataeb Hezbollahot és az Islamic Revolutionary Guard’s Quds Force-t konkrétan is megnevezve és figyelmeztetve a tetteik lehetséges következményeire. Másnapra pedig mindkét szervezet vezetője halott volt, egy amerikai támadás eredményeként.
A cikkhez ITT lehet hozzászólni. Ha tetszett, ne maradj le a következőről: