Aligha lehet jelen pillanatban megbecsülni, hogy mekkora változást hoz majd a jövőben a nemzetbiztonsági szolgálatok életében az a rendelkezés, miszerint a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok a jövőben a Miniszterelnöki Kabinetirodához tartoznak majd.
A változásokkal összefüggésben T/48. számon megszületett az első jogszabálytervezet, amely számos törvényhelyet módosít majd. Az egyik leglátványosabb változás, hogy a Terrorelhárítási Információs és Bűnügyi Elemző Központ (TIBEK) elnevezése Nemzeti Információs Központra változik.
A nemzetbiztonsági szolgálatok esetében a Nemzeti Védelmi Szolgálat belső bűnmegelőzési és bűnfelderítési hatásköre megszűnik, ezentúl a nemzetbiztonsági szolgálatok saját állományuk tekintetében ellátják a belső biztonsági és bűnmegelőzési célú ellenőrzési feladatokat, továbbá a kifogástalan életvitel ellenőrzését.
Az új Nemzeti Információs Központ kizárólagos hírigény teljesítési hatáskörével kapcsolatos adatkezelési jogosultság miatt az adatkezelési szabályokat és felhatalmazást az ágazati törvényekben is meg kell jeleníteni.
A hírigény teljesítésére jogosult szerv vagy személy ezt követően a Nemzeti Információs Központot irányító miniszteren keresztül keresheti meg a Nemzeti Információs Központot. A Nemzeti Információs Központ a jövőben hírigény teljesítése céljából – az eddig rendelkezésére álló adatforrásokon túl – az együttműködő szerveket adat pontosítására, illetve kiegészítésére is felhívhatja.
A Nemzeti Információs Központ a Terrorelhárítási Információs és Bűnügyi Elemző Központ általános jogutódja lesz. A nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló törvényben valamennyi nemzetbiztonsági szolgálat számára megjelenik majd a feltétlen adatátadási kötelezettség a Nemzeti Információs Központ részére.
Végezetül a témakörhöz lazábban kapcsolódik, hogy a törvényjavaslat megszünteti a honvédelmi államtitkár tisztséget. A nemzetbiztonsági főtanácsadóra pedig az államtitkárra vonatkozó szabályokat kell majd megfelelően alkalmazni.
A cikkhez ITT lehet hozzászólni. Ha tetszett, ne maradj le a következőről: