Külföld

Amerikai haditechnika tálib kézben

Afganisztán

A mai napon kétszer is szembe jött velem az Oryx blog által közölt elemzés és lista az afgán hadsereg veszteségeiről, illetve a tálibok által lefoglalt fegyverekről, járművekről. A munkásságukat feldolgozó hazai elemzők nyilván az afgán eseményekről értekeztek leginkább, de nekem a blog végül sokkal érdekesebb lett.

Mielőtt erre rátérnék, természetesen pár gondolatom azért van az afgán események kapcsán. Mivel messze nem elég mély az ismeretem a helyi történelmi, társadalmi, vallási, politikai, gazdasági, katonai, diplomáciai viszonyokról, így ezeken a területeken inkább nem is mondanék semmit, legfeljebb annyit, hogy a világ szuperhatalma valahogy még mindig nem túl sikeres a térség társadalomformálásában. Persze, még ez a kérdés is végletekig relativizálható, például a sokkal fejlettebb Indonéziával, ami mellékesen a világ negyedik legnépesebb országa, 16. gazdasága. Persze, a média arról számol be, és úgy keretez bármit, ahogy akar.

Az Oryx lista technikailag azért hordoz érdekességet, például a megdöbbentő számú, tálib kézbe került amerikai technikát. Aligha vitatható álláspont, hogy a tálibok maximum addig ülik majd őket, amíg működőképesek maradnak (magyarul nem sokáig, még kannibalizációval sem), de érdekes lehet, hogy hol bukkannak majd fel a hirtelen inkurrensé vált eszközök. Beolvasztják őket? Kiszuperált szörnyetegként élednek újra valamilyen harmadik világbeli konfliktusban?

Azután az is érdekes, hogy az USA kockázatok és mellékhatások mátrixában milyen szerepet szánt ezeknek a fegyvereknek? Arra számított, hogy felőrlődnek az akkor még reálisnak tartott, tálib-ellenes műveletekben? Vagy arra, hogy előbb-utóbb úgyis lerohadnak a tálibok alatt? Persze az is lehet, hogy a hazaszállítás a költségek/időszükséglet miatt nem volt reális forgatókönyv, az afgán erők fegyver/eszköz nélkül hagyása (tömeges megsemmisítés) pedig eleve vállalhatatlan lett volna morálisan.

Mindenesetre akad azért szerintem egy-két nagyobb tálib fogás is, ami érdekelheti esetleg a környező országokat. Persze a tálibokkal meglehetősen tárgyalókész Kína, vagy épp Irán (számomra bonyolultabbnak tűnő tálib kapcsolattal) már sok mindent megkaphatott, ami érdekelhette, de azért egy UH-60A Blackhawk, vagy épp a Boeing Insitu ScanEagle tartogathat érdekes információkat (amit például a Kínával időnként konfliktusba kerülő ausztrál haditengerészet is használ).

Nem is beszélve a kiegészítő kommunikációs, felderítő berendezésekről, amiket esetleg nem is az USA gyártott. Meg aztán, biztosan nem szívesen tesztelne le minden létező fegyvert, minden szögből is egy-két amerikai harcjármű vázon Kína, vagy épp Irán. Végezetül nem lehet elmenni – így utólag – minden idők egyik legzavarbaejtőbb magyar kormány határozata mellett sem, amely nemrég még arról szólt, hogy a német és az afgán erők kapják majd a Magyar Honvédség átadásra kijelölt vagyontárgyait Afganisztánban.

De számomra az Oryx Blog sokkal érdekesebb. A cikket jegyző két holland elemző érdeklődésének fókuszában eredetileg Észak-Korea volt, és amennyire rövid kutakodással meg tudom ítélni, a témakör iránt messzemenően érdeklődő japán közösség meglehetősen közelről követi nyomon a munkásságukat. Ami mindenképp figyelemreméltóan akkurátusnak tűnik.

Ha ugyanis az eredményüket részletekre bontom, akkor lényegében folyamatosan monitorozniuk kellett az online felületeket a releváns tartalmak iránt, meg kellett tudniuk határozni a képfelvétel készítés idejét, helyét, a képen látható eszközt, a tényt, hogy az eszköz a tálibok uralma alá került, illetve megsemmisült (ez nyilván ez egyértelműbb), majd ugyanazt saját magától, más képfelvételeken (ez mondjuk jól jöhet, ha az észak-koreai eszközöket kellene nyomon követni). Hogy ez milyen hatékonysággal sikerült, azt persze nem tudom megítélni, de más konfliktusokban is hasonló listákat készítettek.

Pedig milyen érdekes lenne, ha mindezt nem emberek, hanem mesterséges intelligencia végezné el. A forrásadatok feldolgozásánál és szelekciójánál még erősebb humán kontrollal indulhatna a folyamat, de végső soron mesterséges intelligencia végezné el a képi feldolgozást, keresve és meghatározva a képeken látható jármű, fegyver típusát, a képfelvétel készítés helyét (domborzat, épített környezet, ha van, akkor beszélt nyelv és dialektus stb. alapján), az időpontot, a képen szereplő személyek, de legfőképp: a járművek egyedi azonosítóit.

A harcok során nyilvánvalóan egyedi sérülések keletkezhetnek a járműveken, ami karbantartástól függően hosszabb-rövidebb ideig egyedileg azonosíthatja őket, persze, megfelelő minőségű képeken. De alacsonyabb erősségű találati megfelelést adhat a mesterséges intelligencia például, ha ugyanaz a személy feltűnik egy egyébként egyedileg nem azonosítható, de azonos típusú jármű mellett egy másik képen, hasonló helyen és időtartományban. Persze, ha létezne, akkor előbb-utóbb szükség lenne dezinformációs célú források után kutató, azokat szűrő mesterséges intelligenciára is.

De miért kellene itt megállni? Mi lenne, ha létezne ilyen mesterséges intelligencia, és integrálva lenne a katonai hírszerzést és döntéshozatalt segítő mesterséges intelligenciákba, kiegészítve az írott jelentések, korábbi archívumok és adatbázisok, a hadszintéren elhangzott saját és idegen  rádióforgalmazás, elektronikai felderítés, földi- és légicél felderítő lokátorok, szeizmikus, akusztikus és optikai érzékelők, felderítő repülő eszközök és műholdak, mesterséges intelligencia által, valós időben feldolgozott adataival.

Visszatérve az Oryx Blogra: elképesztően sok munka lehet mesterséges intelligencia nélkül mindezt összegyűjteni, ráadásul mindössze egyetlen köszönetért, amit a komment szekcióban kaptak. Persze, a sikert nem biztos, hogy ebben mérik, az viszont már igen, hogy már nem frissítik a listát, mondván, az afgán hadsereg “elestével” okafogyottá vált. Én mindenesetre nem feltétlenül látok ebben túl sok összefüggést.

A cikkhez ITT lehet hozzászólni. Ha tetszett, ne maradj le a következőről:

Ajánlott tartalom

Továbbiak:Külföld