Honvédelem és nemzetbiztonság

Alakulóban a Védelmi Beszerzési Ügynökség

Beszerzesek

Megalakult a Védelmi Beszerzési Ügynökség (VBÜ), amelynek felállítását az új biztonságpolitikai kihívások indokolták a nemzeti védelmi ipari és védelmi célú fejlesztésekért, valamint a haderő-modernizáció koordinálásáért felelős kormánybiztos titkárságának MTI közleménye alapján. A védelmi beszerzések új struktúrája is kiolvasható a hírből.

A VBÜ kizárólagos hatáskörébe tartozik majd a honvédelmi, rendvédelmi, bűnüldözési, bűnmegelőzési, büntetőeljárási, büntetés-végrehajtási, nemzetbiztonsági, határőrizeti és határforgalmi, katasztrófavédelmi, adóhatósági és vámhatósági, őrzési, védelmi, illetve önvédelmi célú haditechnikai eszközök, valamint szolgáltatások beszerzése.

A szervezet beszerzési eljárást csak akkor indíthat, ha az adott igényt a Nemzetbiztonsági Kabinet véleményezte, a kormány pedig jóváhagyta. Ha a beszerzési körbe tartozó állami szervezet jóváhagyás nélkül köt szerződést, a megállapodás semmisnek minősül – olvasható az MTI közleményben. Ennek folyamatát korábban már részletesen is bemutattam.

A jóváhagyott beszerzések dokumentumait a VBÜ közzéteszi majd, a minősített adatokra vonatkozó szabályok figyelembevételével. Ugyancsak a közpénzekkel való felelős gazdálkodást szolgálja, hogy az ügynökség ellenőrizheti a megkötött szerződések teljesítését.

Hasonló információk eddig a Honvédelmi Minisztérium Védelemgazdasági Hivatalának oldalán voltak elérhetők. A hatályos cégadatok alapján várható, hogy a VBÜ weboldala a vbuzrt.hu címen lesz elérhető, feltételezhetően a közzététel is ott fog megtörténni.

A beszerzések rendszerezettsége és költséghatékonysága érdekében a VBÜ határozza majd meg azokat a szempontokat, amelyek alapján az érintett szervezetek elkészítik éves beszerzési tervüket. Az ügynökség évente összegzi tapasztalatait, hogy azok ismeretében javaslatot tegyen a kormánynak a védelmi és biztonsági fejlesztések irányára, megvalósítására.

Jelenleg folyamatban van a cég jegyzett tőkéjének megemelésének bejegyzése  is (a részvénycsomag 5 millió forint névértékről 55 millió forint névértékre, 5 darabról, 55 darabra emelkedik).

A hírek szerint  a Védelmi Beszerzési Ügynökség Zrt. felett az állam nevében a tulajdonosi jogokat Maróth Gáspár, a nemzeti védelmi ipari és védelmi célú fejlesztésekért, valamint a haderő-modernizációért felelős kormánybiztos gyakorolja, azonban a cég képviseletét önállóan jelenleg még a HSSC Szolgáltató Központ Korlátolt Felelősségű Társaságon keresztül Kastély László gyakorolja (igaz, ez a bejegyzés törlés alatt áll).

Bejegyzés alatt van azonban Dezső Sándor és dr. Török Péter együttes képviseleti joga. Sőt, lényegében még a névváltozás is bejegyzés alatt van, ugyanis a módosításról szóló döntés előtt egy hónappal még MNV Üzletviteli és Tanácsadó Zártkörűen Működő Részvénytársaság néven jegyezték be a társaságot.

Ugyancsak módosul a cég székhelye: a társaság a 1133 Budapest, Pozsonyi út 56-ról, vagyis az MNV-ből, a 1118 Budapest, Schweidel utca 2-4. szám alá költözik, ahol jelenleg a Magyar Honvédség Modernizációs Intézet, korábban pedig a Magyar Köztársaság Katonai Biztonsági Hivatala működött.

Az alapítás kapcsán eddig szerepet játszó HSSC Szolgáltató Központ Kft. egy kizárólagos állami tulajdonban lévő társaság, amely felett a tulajdonosi jogokat a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. gyakorolja. Fő tevékenysége a számviteli, könyvvizsgálói és adószakértői szolgáltatások nyújtása.

Az Állami Számvevőszék 2017-ben ben ellenőrizte a HSSC tevékenységét. A cég az ellenőrzött időszakban az MNV Zrt. működését közvetlenül segítő feladatokat látott el, mint amilyenek például a központi szervezet működésének biztosítása, gépjármű park üzemeltetése, számlázási, valamint pénzügyi, számviteli kontrolling és egyéb adminisztrációs szolgáltatások. Az akkori vizsgálat jelentősebb hiányosságot nem tárt fel a működésével kapcsolatban.

A cikkhez ITT lehet hozzászólni. Ha tetszett, ne maradj le a következőről:

 

Ajánlott tartalom