A végítélet napja előtt

Kim Dzsondun

Bár sokak szerint közeledik az elkerülhetetlen atomháború Észak-Koreával (amiért a világ nagyobbik része szerint Kim Dzsongun, kisebbik része szerint Donald Trump a felelős), arra gondoltam, hogy röviden pár gondolatot leírnék a legutóbb tesztelt észak-koreai rakétafegyverrel, a Hwasong-15-ös interkontinentális ballisztikus rakétával (ICBM) kapcsolatban.

Mint arról korábban már írtam, Észak-Korea rakétaprogramja – legalábbis az elemzők számára – 2017-ben hatalmas lendületet kapott a Hwasong-12-es rakéta sikeres kísérleteivel. Bár a nyugati média csak hónapokkal az esemény után számolt be róla, de Észak-Koreának sikerült egy teljesen egyedi, az ukrán RD-250-es rakétahajtóművön alapuló hajtóművet kifejleszteni és integrálni.

Ukrajna és a rakéta gyártója tagadta, hogy köze lenne a rajétahajtómű integrálásához és átalakításához. Egyes elemzők szerint az RD-250-es hajtómű kiállított példányaihoz, fotóihoz, metszetrajzaihoz az észak-koreai hírszerzés korábban már hozzájuthatott, és már valamikor 2014-ben döntés született az addig sikertelenül használt 4D10-es hajtómű lecseréléséről.

Ez a sikertelenség azért meglepő, mivel az eredeti Isayev 4D10-et a szovjet rakétába integráló orosz Makeyev DB tudósai 1992-1994 között vélhetően nagy számban megpróbáltak Észak-Koreába jutni. A 4D10-es rakétahajtóművet, vagy annak variánsát azonban nem sikerült megfelelően integrálni az eredetileg az első észak-koreai ICBM-nek szánt Hwasong-13-ba.

A 2017-ben sikeresen tesztelt Hwasong-12 tehát új hajtóművet kapott egy olyan kialakítással, amire állítólag még az ukrán gyártó sem rendelkezett tervekkel. Az RD-250-es ugyanis “párban” üzemelt, míg Észak-Korea ezt a rendszert “megfelezte,” továbbá integrálta a 4D10-es rendszer segédhajtóműveit is. A kezdeti sikertelenséget több sikeres kísérlet követte.

Később a Hwasong-12 rakétát “kétfokozatúsították,” így idén, a Hwasong-14-es jelzésű, kétfokozatú rakétával sikerült ICBM távolságot kikísérletezni (elsőként 2017. július 4-én). A két sikeres kísérlet rakétái között apróbb eltérések voltak megfigyelhetők. Elemzők ugyanakkor rámutattak arra, hogy továbbra is kérdéses, hogy Észak-Korea milyen rakétafejjel rendelkezik, erre vonatkozó sikeres kísérletek ugyanis nem történtek.

A Hwasong-14-es rakétafej visszatérését az alsó légkörbe rögzítette egy japán biztonsági kamera, amelynek képeit az elemzőlk egy része úgy magyarázta, hogy a rakétafej még a levegőben megsemmisült. Más elemzők szerint a rakétafej visszatérésével járó fényjelenség megegyezik bizonyos szovjet SLBM-ek kísérleti felvételeivel.

Több hónapnyi szünet után, pár napja újabb sikeres rakétakísérlet történt a Hwasong-15-nek elnevezett rakétával. A sajtóban megjelent információkkal ellentétben ez tehát nem az első ICBM rakétakísérlete az észak-koreai rezsimnek. A híradások következetesen “könnyű” rakétafejről számolnak be, aminek azért van jelentősége, mert a rakétafej tömege alapvetően befolyásolja a rakéta hatótávolságát.

Az eddigi tesztek főként az ICBM státusz megszerzésére irányultak, vélhetően könnyebb szerkezetű “robbanófej” egységgel. A rakéta jelentősége, hogy sikeresen tesztelésre került az RD-250 segítségével az a rakétakonfiguráció, amely a 4D10 hajtóművel korábban nem volt sikeres. Az újabb rakétahajtómű-rendszer tolóereje körülbelül 165-170 százalék az egyetlen RD-250-est integráló Hwasong-14-hez képest, amely a potenciális “szállítási” kapacitásra és a hatótávolságra egyaránt kihat.

A rakétakísérlet arra enged következtetni, hogy az észak-koreai rakétaprogram egy jól megtervezett forgatókönyvet követ, ahol az RD-250-es hajtóművet elsőként egy olyan konfigurációban próbálták ki, amelyben a sikeres kísérlet valószínűsége nagyobb volt. Ehhez jelentősebb erőforrást is biztosítottak, hiszen abban az elemzők egyetértettek, hogy a két tagból álló RD-250-es rendszer átalakítása jelentős mérnöki teljesítményt jelentett.

Amikor az RD-250-el az integráció megtörtént, akkor következő lépcsőként sikeresen elérték vele az ICBM hatótávolságot. Az integráció és a megfelelő hatótávolság elérése után pedig továbbhaladtak a megfelelő tolóerő kialakítása irányába, lényegében visszatérve az eredeti rakétahajtómű-rendszerhez. Mindez azt jelenti, hogy az észak-koreai rezsim hajlandó volt a kísérletek kedvéért jelentős mérnöki munkát fektetni az RD-250 átalakításába, annak ellenére, hogy az ICBM alaptípus vélhetően a két hajtóműves “modell” lesz (ahogy azt a 4D10 hajtómű kapcsán, mindig is tervezték).

A rakétahajtómű sikeres átalakítása arra enged következtetni, hogy a rezsim tökéletesen ismeri az RD-250-es technológiáját. Ennek forrása, ahogy már említettem, kérdéses. A kísérletek lépcsőfokai alapján úgy tűnik, hogy a sikeres kísérletek ténye most fontosabb volt a program előrehaladásánál. Ez egyáltalán nem volt mindig jellemző Észak-Koreára, lásd példának a Hwasong-13 kísérleteket.

A két hajtóműhöz való “ragaszkodás” azt sejteti, hogy Észak-Korea egy már nagyjából előzetesen kalibrált rakétafej tömeghez fejleszti a rakéta többi elemét, ebben pedig némi növekedés figyelhető meg, ugyanis a Hwasong-15 feltételezett tolóereje jelentősen nagyobb, mint a Hwasong-13 hajtómű-rendszeréé. Elképzelhető, hogy nem sikerült a korábban tervezett dimenziókat elérni a robbanófejjel? Mindazonáltal a segédhajtómű nélküli irányítás tekintetében is jelentős eredményt mutat fel a Hwasong-15-ben kialakított rendszer.

A jövőre nézve – a véleményem szerint – elsődlegesen a harci fejjel történő kísérletek megkezdése lesz várható, kérdés, hogy hol tart Észak-Korea ezen a területen. Ebben az ütemben haladva azonban Észak-Korea hamarosan sikereket érhet el ezen a területen is, kérdés azonban, hogy a fejlesztésnek valódi célja-e a létrehozott rakétafegyverzet tényleges alkalmazása? Ami pedig ennél is fontosabb: a valutaéhségben szenvedő rezsim hajlandó lesz-e, és ha igen, akkor kinek ezeket a technológiákat áruba bocsátani?

A kép illusztráció, forrása: pixabay.com

Ha tetszett, ne maradj le a következőről: