Honvédelem és nemzetbiztonság

A vártnál 2 milliárddal többet szán a kormány a határzár kivilágítására és útépítésre

TEK kerítése határzár

A migrációs válsághelyzetet az egész országra kiterjesztő határozat bejelentésekor Pintér Sándor úgy nyilatkozott, hogy többek között a humán erőnek a megtöbbszörözése a cél, illetve felkészültek arra is, hogy megnöveljék a reagálóképességeiket. Ehhez fontos, hogy a honvédségi járművek megfelelő sebességgel érjenek a határ menti helyszínekre, ezért szükség esetén utakat építenek, és biztosítják a megfelelő közvilágítást. Utóbbihoz megvan az anyagi háttér.

Akkor a belügyminiszter úgy kalkulált, hogy a tervezett útépítés és a világítás költsége további 7,3 milliárd forint, amelyre az ígéretek szerint elkülönítik majd a fedezetet. Az index.hu viszont arról számolt be, hogy a migrációs válsághelyzet esetén, bárki, bármennyiért építhet például világítást; nem kell alkalmazni ugyanis a közbeszerzési törvényt a migrációval kapcsolatos beruházásoknál, beszerzéseknél sem.

Magyar Közlöny tegnapi számában megjelent 1165/2016. (IV. 5.) Korm. határozata alapján a magyar–szerb határszakaszon építendő „manőver út” kivitelezéséhez és a megbízható áramellátás (vagyis vélhetően a közvilágítás) biztosítására, a 2016. évben, 9,3 milliárd forintot szán a Kormány. A Kormány felhívta ezért a nemzetgazdasági minisztert, hogy gondoskodjon a szükséges forrás biztosításáról. A pénzt a Belügyminisztérium fejezet, 5. Büntetés-végrehajtás cím javára kell jóváírni.

A közlöny egyébként egy másik, menekültkérdéssel kapcsolatos rendelkezést is tartalmazott. A Kormány döntött ugyanis a közel-keleti térségben menekültként élő keresztény gyermekek oktatásának támogatásáról. Ennek érdekében elrendelte az Emberi Erőforrások Minisztériumának költségvetési fejezetéből 120 millió forint összegű forrásnak a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia kedvezményezett részére történő átutalását.

A cél „a szülőföldjük térségében maradt közel-keleti keresztény, valamint más üldözött vallási és nemzetiségi kisebbségekhez tartozó családok megsegítésének támogatása, továbbá a menekülttáborokban élő ezen közösségek helyben maradásának elősegítése”. Utóbbi célkitűzés meglehetősen érdekes, hiszen a menekülttáborokban nyomorgó emberek számára a saját szülőföldjükre, otthonukba való visszatérés, ha az nem lehetséges, akkor pedig az újjáépítés megkezdése lenne talán az ideális, nem pedig a menekülttáborhoz való hozzákötés.

Ha tetszett az írás, akkor ne maradj le a következőről:

Ajánlott tartalom