Külföld

A TEK legyőzte az elnök embereit

Elnök emberei

Egy éve számoltam be arról, hogy 2016-ban hatalmas sikert aratott egy speciális, orlandói versenyen a Készenléti Rendőrség Köztársasági Elnöki Őrsége (PPD), melynek elsődleges feladata Magyarország köztársasági elnökének és családjának védelme. Idén a Terrorelhárítási Központ (TEK) még magasabbra tette a lécet: megnyerte az amerikai versenyt.

A PPD és a TEK is rendszeresen részt vesz az évente megrendezésre kerülő, SWAT Round-up International (SRI) rendezvényen, amely a világ egyik legrangosabb, kizárólag műveleti, terrorelhárító vagy speciális rendvédelmi egységeknek szervezett megmérettetése. Tavaly a PPD a második, a TEK a harmadik helyet érte el összetettben.

Győzni még soha nem sikerült egyetlen magyar résztvevőnek sem. Idén a TEK egy ponttal megelőzte az Osceola County Sheriff’s Office csapatát, míg a PPD nyolc ponttal marad le a dobogóról. A TEK különösen a kiszabadítási feladatokban jeleskedett, az összetettben 48. helyezett AOCU Hungary csapata pedig főleg mesterlövész fegyverrel volt eredményes.

„Történelmi siker, 20 éve járunk ki az Egyesült Államokba. Minden évben kinn vagyunk a SWAT Round-Upon, ami a speciális alakulatok egyik világversenye. Ott voltunk az elmúlt 10 évben az első tíz között; különböző helyeken forogtunk, de összetettben Magyarország még sosem tudott győzni.” – mondta Hajdu János, a TEK főigazgatója.

Ha tetszett, ne maradj le a következőről:

Ajánlott tartalom

Továbbiak:Külföld