A diktátor fegyverzete

Észak-Korea

Pár nappal ezelőtt Észak-Korea ismét rakétatesztet (vagy másként rakétakísérletet) hajtott végre. A rakéta most néhány száz kilométert megtétele után csapódott a Japán-tengerbe, miközben a japán miniszterelnök, Shinzō Abe épp Trump amerikai elnökkel tárgyalt. Szakértői vélekedés szerint egyébként egy közepes hatótávolságú rakétát tesztelt az észak-koreai rezsim (erről még írok pár sort később). Kim Dzsongun, Észak-Korea diktátora pár héttel ezelőtt, az újévi beszédében azt mondta, hogy a próbaindítás előtti, utolsó szakaszban van az interkontinentális ballisztikus rakétájának kifejlesztése is. A nagy kilövés tehát bármelyik pillanatban megtörténhet.

Az utolsó, februári rakétateszt tehát még nem az volt, de már a nyugati elemzők is úgy gondolják, hogy 2017-ben valóban sor kerülhet Észak-Korea első interkontinentális ballisztikus rakétájának (ICBM) kilövésére. Arra gondoltam tehát, hogy összefoglalnám mindazt, amit az észak-koreai rakétaprogram jelenlegi állapotáról tudni lehet. Mivel most csak a legaktuálisabb fejlesztéseket emelem ki (hiszen a teljes témakör tanulmány méretű lehetne), ezért nagy vonalakban azt érdemes még talán, általánosságban megemlíteni, hogy Észak-Korea egyébként tucatnyi típusú rakétával rendelkezik.

Ezek között nagyobb számban kis- és közepes hatótávolságú, főként regionális fenyegetettséget okozó rakéták szerepelnek, amik többé-kevésbé már most is üzembiztosan bevethetők. Egy-egy rakétakilövést dél-koreai, japán és amerikai elemzői jelentésekre hivatkozva szoktak eredményesnek, vagy épp eredménytelennek megjelölni. Ezt kissé árnyalja, hogy minden egyes teszt nyilvánvalóan hatalmas segítséget nyújt a saját fejlesztések tökéletesítésében. Akkor is, ha végül sikertelennek könyvelik el. A médiában is bemutatott, látszólag minden különösebb eredmény nélkül tengerbe potyogó észak-koreai rakéták tehát nem feltétlenül jelentenek tökéletes kudarcot.

Észak-Korea kutatási, vagy még inkább kémkedési és hírszerzési teljesítménye egyébként szinte példa nélküli, mivel a kisebb atomhatalmak mögött korábban minden esetben valamilyen jelentősebb atomhatalom direkt technológia-transzfere állt, vagy az legalább feltételezhető. Ez Észak-Korea esetében kétséges, hogy valóban megtörtént-e, vagy a technológiát külső, direkt állami támogatás nélkül sikerült megszerezniük és adoptálniuk.

Taepodong-2

Az sem egyértelmű, hogy Észak-Korea rendelkezik-e esetleg már most is bevethető ICBM rakétával. Ennek oka, hogy állítólag a Taepodong-2 jelölésű rakétáik – szükség esetén – ilyen szerepkörben is alkalmazhatók lehetnének. Más források szerint viszont a Taepodong-1 és 2 rakéták pusztán a 2012-ben és 2016-ban sikeresen felbocsátott Unha hordozórakéták technológiai demói voltak.

Ennek ellenére a Taepodong-2 a mai napig ICBM-ként szerepel néha a médiában. Épp a BBC mutatta be nemrég 8000 km hatótávolságú ICBM rakétaként, amely egyébként Kanadát, Alaszkát, vagy épp Magyarországot is el tudja, illetve el tudná érni. Persze, mindez nem zárja ki, hogy a BBC egy-két hónap múlva majd első észak-koreai ICBM rakétaként fog cikkezni egy másik rakétatípusról.

ICBM – interkontinentális ballisztikus rakéta: a ballisztikus rakéta olyan rakétafegyver, amelynek hasznos terhe röppályájának nagy részén ballisztikus pályán repül, majd visszatér a Földre. A nagy sebesség (7,5 kilométer/másodperc), a nagy hatótávolságok (10 000 kilométer felett) és a nagy repülési magasságok, a nagy hatóerejű atomtöltetek alkalmazása, a viszonylag kis sebezhetőség, a célmegsemmisítés nagy pontossága a ballisztikus rakéták legfőbb jellemzői – wikipedia.org.

A FAS adatbázisa a Taepodong-2 fejlesztés egy korai szakaszáról ad képet, miszerint a rakéta hatótávolsága 4000 km körül alakult a kezdeti időszakban. A rakétának két és három fokozatú variánsa is létezett, az alapjai pedig a szovjet eredetű Scud és a “saját” Rodong/Nodong, valamint a kínai CSS-2/3 rakétaelemekre épülnek. A Taepodong-2 pedig – legalább részben – alapja lehetett az iráni Shahab rakétaprogramnak. A sikeres Taepodong-2 indítások utáni adatok elemzéséből eredő, spekulációs számítások eredménye egyébként az említett 8-9000 km-es hatótávolság.

Az újabb variánsok megjelenése nyomán, mint amilyen a Taepodong-2C/3, terjed el később az a nézet is, hogy akár a 10.000 km-es hatótávolság sem elképzelhetetlen. Mindazonáltal az elemzők felhívják arra is a figyelmet, hogy a Taepodong-2 indítóállványa, indítási körülményei – amelyek a nyári időszakra korlátozódnak – arra engednek következtetni, hogy a valóságban soha nem volt az elsődleges célja ennek a fejlesztésnek tömegpusztító fegyver hordozására képes rakéta létrehozása.

Ettől függetlenül persze a sikeres tesztek eredményeit és adatait más rakétáknál is fel lehet használni. Sőt, egyes források ennek ellenére is potenciális ICBM-ként tekintenek rá. Izraeli elemző szerint az a tény, hogy a Szovjetunió által 1957-ben felbocsátott Szputnyik műhold (atomfegyver-technológiai háttérrel) ICBM fenyegetésként lett elkönyvelve, analógiát képez az észak-koreai műhold felbocsátással.

KN-14

Mielőtt azonban az észak-koreai rakétaprogram katonai célját végleg eltemetnénk, érdemes azt is egyértelműen látni, hogy kifejezetten ICBM rakétára vonatkozó fejlesztések is zajlanak Észak-Koreában. Az egyik ilyen projekt a KN-14, melynek a szovjet R-27/SS-N-6 ballisztikus rakéta (1968-as szovjet fejlesztés), és az azon alapuló, észak-koreai KN-08-as rakéta az alapja. Ez a rakétatípus egy hordozójárműről indítható, amely feltételezések szerint kínai eredetű WS51200 – állítólag faszállítónak eladott – 16 kerekű teherszállítókon alapul.

A KN-08-as ballisztikus rakéta egy 2012-es katonai parádén tűnt fel először, hatótávolságát pedig 3000 és 12000 km közé teszik a szakértők. A rakétával 2016 októberében végzett észak-koreai teszt sikertelennek lett minősítve. A rakétafejlesztés sajátos logikája nyomán azonban, a sikertelen tesztek ellenére, már a KN-08-ra épülő KN-14-es rakéta fejlesztése is elindult. A KN-14-es rakéta viszont már a szovjet R-29/SS-N-8 ballisztikus rakétához (1974-es szovjet fejlesztés) áll közelebb.

A program nyomán közvetlen bizonyítékot látnak az elemzők arra vonatkozóan, hogy a rakéta az orosz Makeyev tervezőiroda munkáin alapul, különösen a RD-4D10 hajtómű vonatkozásában. A projekt szempontjából a hajtómű integrálása alapvető fontosságú, 2016-ban pedig már sikeres teszteket hajtottak végre, amelyről az észak-koreai média is beszámolt. Erre tekintettel egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy a 2016-2020 között tartó, öt éves tervben valóban megtörténhet egy sikeres teszt.

A KN-14-es jövőbeni hadrendbe állítása azt jelenti, hogy a robbanófej kialakításától, méretétől, és az egyéb indítási paraméterektől függően Észak-Korea részéről az Egyesült Államok jelentős része támadható lesz, méghozzá mobil hordozóeszközről indított, interkontinentális ballisztikus rakéta segítségével. A fenyegetettség valódi mértékéről azonban megoszlanak a vélemények. Bár a térségben állomásozó, amerikai Aegis-rendszert alkalmazó hajókról indítható SM-3 Block 1A/B elfogó rakéták (együttműködve a SPY-1D radarral) jelenleg még nem minden indítási körülmény között nyújtanának tökéletes védelmet a KN-14-es rakétával szemben, azonban a még fejlesztés alatt álló SM-3 Block 2A rakéták már igen.

Talán nem véletlen, hogy a közeljövőben várható KN-14 teszttel párhuzamosan haladva megtörtént a SM-3 Block 2A védelmi rendszer sikeres kipróbálása is. Amennyiben az elfogó rakéták rendszeresítése már a sikeres KN-14 indítás előtt megtörténik, úgy lényegében egyetlen pillanatig sem lehet kétséges egy esetleges észak-koreai rakétaindítás kimenetele.

Sinpo

A szárazföldről érdemes kitekinteni a tengerre is, ugyanis Észak-Korea rohamtempóban fejleszti a rakétaindításra is felkészített Sinpo-osztályú tengeralattjáróját. A 2014-ben, egy műholdfelvételen “véletlenül felfedezett” tengeralattjáró gyökerei a szovjet Golf-osztályú tengeralattjáróig nyúlnak vissza. Elemzők szerint, a hasonló feladatkört ellátó tengeralattjárókhoz képest kisebb a hatótávolsága, mintegy 2400 tengeri mérföld, és a bázisától távol való üzemeltetés is csak rövidebb ideig lehetséges.

A 70-80 fős személyzettel üzemelő platform minden lehetséges fejlesztés ellenére is csak regionális fenyegetést fog jelenteni, mivel elsődlegesen Japán, Dél-Korea és Guam (esetlegesen Hawaii és Darwin) van a lehetséges célpontjai között. Felmerült, főleg a korábbi elemzések nyomán annak a lehetősége is, hogy a jugoszláv Heroj vagy Sava osztályú tengeralattjárók között kell a “felmenőit” keresni, azonban ezt ma már nem tartják valószínűnek.

Az első elemzések még egy kisebb, 30-50 fővel üzemelő tengeralattjáróról szóltak, melynek a hatótávolsága mindössze 1500 tengeri mérföld. A hajó méretére vonatkozó találgatások (a műholdfelvételek ellenére is) viszonylag széles skálán mozognak. A 38north elemzői 2016 szeptemberében, ugyancsak kereskedelmi műholdfelvételekre hivatkozva közöltek le egy cikket, miszerint feltételezhetően egy újabb Sinpo-osztályú (vagy még nagyobb) tengeralattjáró épülhet a “Sinpo South Shipyard”-nak elnevezett gyárban.

Pukkuksong-1/2

A Sinpo tengeralattjáróról sikertelen kísérletek mellett, 2016 augusztusában sikeresen indítottak rakétát, illetve több másik, kisebb-nagyobb tesztet is sikeresen végrehajtottak. A Sinpo-osztályú tengeralattjáró fő fegyverzete tehát egy rakéta, ami a Pukkuksong-1 nevet kapta. Ez, a KN-11-ként is emlegetett fegyver 2016 augusztusában lett teljes funkcionalitásában és sikeresen tesztelve, viszont csak 2017 második felére, illetve még inkább 2018 elejére várható a tényleges hadrendbe állítása. Hatótávolsága körülbelül 2400-2500 km lehet.

Egyébként a Pukkuksong-1 variánsa volt az a rakéta is, amit tesztjelleggel, szárazföldi, “off-road” képes mobil indítóállásból lőttek ki a Trump-Shinzō találkozó alatt. Az orosz Sputnik News később 2000 km körülire becsülte a nem túl meglepő módon Pukkuksong-2-nek elnevezett rakéta hatótávolságát, ami egyébként két-három méterrel hosszabb a tengeralattjáró-bázisú Pukkuksong-1-nél.

A Pukkuksong-rakéták szilárd hajtóanyaguk miatt könnyebben kezelhetőek, mint a folyékony hajtóanyagú ballisztikus rakéták. A kétfokozatú rakéta hajtóműve jelentős részben már saját fejlesztésnek tekinthető, és az első sikeres tesztek 2016 márciusában történtek. Elemzők szerint a rakéta körülbelül 1.1 m átmérőjű és 6.7 m magas.

Észak-Korea rakétaprogramja tehát jelenleg még nem jutott el egy megbízhatóan bevethető ICBM megalkotásáig, azonban már nagyon közel járhat az első sikeres tesztekhez. Az eddig megjelent hírek és tesztek egy komplex rakétafejlesztési folyamat különböző állomásait jelentik, amit szerintem egységben érdemes kezelni és megítélni. A program kettőssége azonban ennek ellenére is kétségtelen. Egyfelől nyilvánvalóan komoly teljesítmény a rakétaprogram végigvitele és előrehaladása.

Szerencsére azonban, a megalkotott újabb rakétafegyverekkel szemben alkalmazható rakétavédelmi eljárások hasonló ütemben való fejlesztése miatt, aligha fog kezelhetetlen fenyegetést jelenteni a közeljövőben az észak-koreai rakétaprogram. És ez igaz lesz még egy sikeres KN-14-es teszt után is. Ehhez képest persze nyilvánvalóan súlyos geopolitikai és geostratégiai következményei lehetnek, lesznek majd egy ICBM tesztindításnak.

Összefoglalva tehát elmondható, hogy 2017-ben várható az első olyan észak-koreai rakétának a tesztje, amely mobil indítóállásból indítva elérheti az Amerikai Egyesült Államok és Európa területét is. A jelenlegi rakétavédelmi rendszerek vélhetően már most is megfelelő védelmet nyújtanak, azonban a tökéletes védelmet a már lényegében kész SM-3 Block 2A elhárító rakéták hozzák majd el.

Ha tetszett, ne maradj le a következőről: