Honvédelem és nemzetbiztonság

A katona neme

Katona

Tegnap futottam át a Honvédelmi Közlöny legújabb kiadását, amiben szerepel az MH Modernizációs Intézet csapatkarjelzése is, és amelynek a leírását a 3/2019. (HK 5.) MH MI Intézkedés tartalmazza. Eszembe jutott, hogy hol láttam utoljára: a Honvédelem Napján, méghozzá a gyerekeknek szánt kifestősátor két oldalán felállított, „férfi” és „nő” katona molinókon.

Készítettem is pár képet róluk, egymás mellé szerkesztve ugyanis meglehetősen érdekes üzenete lehet ezeknek a PR anyagoknak. Az még a humor talaján értelmezhető, hogy a „nő” katona kapcsán a készítők befizették-e a jogdíjakat Lara Croft karakterének mindenkori tulajdonosának. A hasonlóság a „nő” katona mindenféle testi adottsága kapcsán szembeötlő, igaz a magyar „nő” katonának kék szeme van, és nem barna.

HM MI

Kép: Gyömbér Béla

Komolyabbra fordítva a szót érdekes a „férfi” katona és a „nő” katona fegyvereinek arányainak eltolódása: a férfié nagyobb, a nőé kisebb, mint a valóságban. A „férfi” katona vélhetően műveleti területen van, a „nő” katona feltételezhetően nincs (a képen látható drón hatótávolsága alapján a „nő” katona feltételezem nem állhatna nyílt terepen, védőfelszerelés nélkül). A két kép közül csak a férfién szerepel olyan eszköz, ami valóban futurisztikus: az exoskeleton váz.

Lara Croft

Lara Croft (Forrás: gamesgrabr.com)

A „férfi” katona meg van személyesítve: ő „Captain Endrei,” a „nő” nincs. De ami a legfontosabb: a „férfi” katona százados, a „nő” katona „csak” hadnagy. Eszembe jutottak a képek kapcsán Bozó Tibor dandártábornok szavai, miszerint nem szabad különbséget tenni nemek alapján az egyes katonák között. Meg eszembe jutott a BV-s Norina zseniális nőnapi riportja:

De lehet, hogy csak én nem értem az üzenetet.

A cikkhez ITT lehet hozzászólni. Ha tetszett, ne maradj le a következőről:

Ajánlott tartalom