Idén a Budaörsi Repülőtéren rendezték meg a Honvédelem Napja eseménnyel egybekötött haditechnikai bemutatót. Aki ma esetleg nem ért rá, az holnap szerencsére még bepótolhatja. Ugyanis érdemes kimenni a Magyar Honvédség rendezvényére. Kedvcsinálónak, és azoknak, akik esetleg mégsem tudnának kilátogatni a második napra (sem) összefoglalnám a szombati nap eseményeit.
A rendezvény leírásában szerepelt, hogy korlátozott számban van férőhely a repülőtéren kijelölt parkolóban, ezért érdemes korán odaérkezni, vagy a tömegközlekedést igénybe venni. Mivel én szerettem volna tömeg nélkül is fotókat készíteni, így nekem nem volt opció a későn érkezés, kapunyitás előtt fél órával már ott álltam a várakozó tömegben. Érdemes beugrani a sarki ABC-be egy kávéért, 100 forintba kerül, de az időutazás megfizethetetlen (előttem az eladó bácsi épp „tüskevárt” épített a munkásoknak, ha érti ezt így valaki).
Merthogy már nyitásra sokan odaérkeztek, így mire odaértem, már lényegében játszótérré vált mindkét Leopard 2 (az ügyeletes tankok), illetve a török Nurol Makina mindkét járműve, amikről így alig (vagy egyáltalán nem) lehetett GDPR-nak megfelelő, arcmentes képet készíteni. Egyébként az első pillanattól kezdve egyértelmű volt, hogy a cél MINDEN megmutatása, így lényegében szinte akármibe be lehetett szállni, be lehetett öltözni, ki lehetett próbálni, illetve fel lehetett mászni.
Lényegében ezt emelte ki beszéde végén Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes is, amikor arról beszélt, hogy reméli, hogy a mai (és holnapi) élményekkel gazdagodva minél többen kedvet kapnak a honvédelmi pálya iránt. Ezt fémjelezte a számos toborzópont, információs pult, kifestőház, a gyermekjátékok, a vetélkedők.
A rendezvény a légierő gépeinek áthúzásával kezdődött, a Gripenek megadták az alaphangot a rendezvény számára, de megtekinthető volt a mostanában beszerzett szállító repülőgépből is egy-egy példány, valamint a forgószárnyasok is (az egyik Zlin 242-vel kötelékben). Furcsa módon a Zlin-ek nem repültek külön bemutatót, nem tudom mi volt ennek az oka, a statikus soron sem volt ott a Zlin-242, csak az egyik Zlin-143-as.
A Mi-24-esek elképesztően jól mutatnak ezzel a festéssel, kár, hogy ugyancsak nem került belőle példány a statikus részre és nem repült önálló bemutatót sem. Ami viszont ott volt, az egy Mi-8-as és a már említett Zlin-143-as az aktív eszközök közül. Ezeken kívül egy Mi-2-es, egy Jak-52-es és a Li-2-es volt még statikusan megtekinthető. Az újabb beszerzéseket pedig egy H145M képviselte, amely viszont önálló bemutatót is repült.
A légi bemutatót követően, a soron következő dinamikus bemutatóban Mi-24-esek, majd a különleges műveleti egység katonái csaptak le a képzeletbeli ellenségre, akik épp egy stratégiai fontosságú eszközt (egy légvédelmi rakétát) kívántak áttelepíteni. A műveletet nem segítette a nyílt terep, a verőfényes napsütés, no meg az előre megírt forgatókönyv, miszerint a Mi-24-esek tüzét senki sem élte túl. Az MRZR-4-eseken és Mi-17 helikopteren érkező katonák így már csak a tetszhalál beálltát állapíthatták meg.
Nagyon fontos kiemelni, hogy a dinamikus programok nagyon jól lettek felépítve, látványosak, tényleg dinamikusak voltak (nyilván itt-ott a szakmaiság rovására) és lényegében tényleg hosszú órákra odaszegezték a nézőket a bemutató területét leválasztó korláthoz. Tipikusan ilyen, látványos „műsor” volt a Katonai Rendészet kutyás bemutatója.
A program tehát remek volt, a rendezvény megszervezésével kapcsolatban nekem nem volt semmilyen problémám, a WC, terület, parkoló, rendező satöbbi aránya szerintem megfelelő volt (az étel-ital kicsit túlterhelt volt), de nyilván ez szubjektív. Talán két-három apróság lenne, amit érdemes lenne figyelembe venni majd. Az egyik, hogy a bemutatkozó sátrak erősen eltérő színvonalúak voltak. És itt a hangsúly tényleg azon van, hogy erősen, mert nyilván nem lehet minden területet egyformán színvonalasan bemutatni.
De több olyan sátor is volt, aminek látszólag semmi értelme nem volt, lényegében soha nem láttam bennük egy-két embernél többet, miközben tudom, hogy nagyon is fontos szerepük van a honvédelmi területen. Ennek ellentéte a második problémafelvetés, ami szinte minden hasonló rendezvényen szembeötlő, nem is értem miért nem lehet változtatni rajta.
Ez a lőfegyverek, kézifegyverek területe. Bármikor hasonló rendezvényen vettem részt, mindig tömött sorok alakultak ki ezeknél a sátraknál és nem igazán értem miért nem lehet mindenből három-négy példányt, esetleg három-négy sátorra bontva kiállítani. Az érthető, hogy Leopard 2-ből nem lett volna elég egy tucat sem a gyereksereggel szemben, és nem is lehetett ennél többet kiállítani. De több lőfegyver kiállítása, bemutatása igazán filléres kiadás lenne, szerintem.
Végezetül érdemes számolni azzal, hogy ez a rendezvény most tényleg a családokat és az utánpótlást célozza, ennek minden előnyével és hátrányával együtt. Vagyis szinte negyedóránként kerülnek bemondásra az elveszett gyerekek-szülők, a gyerekek pedig tényleg mindent és mindenkit elborítanak. Aki tehát a szakmai(bb) napokat jobban kedveli, az talán kicsit csalódni fog, én is szívesen részt vettem volna a pénteki szakmai/sajtónapon, ha tudtam volna róla.
Számomra a nap így a lövészek látványos és hangos bemutatójával zárult, szerintem mindenképp érdemes ellátogatni a rendezvényre vasárnap is. Javaslom a korai érkezést (de kilenc előtt nincs nyitás sem!), akkor nem lesz gond a parkolással és nem kell sokat várakozni egy-egy jármű külső-belső megtekintéséhez. A megnyitót érdemes már a korlátnál megvárni, hogy első sorból legyen megtekinthető az igazán látványos és dinamikus program.
A cikkhez ITT lehet hozzászólni. Ha tetszett, ne maradj le a következőről: