Honvédelem és nemzetbiztonságZrínyi 2026

A HM Currus felkészült a dél-afrikai Mbombe 8×8 szállító harcjármű összeszerelésére

mbombe

Legalábbis lényegét tekintve ez olvasható a magyar hadiipari vállalat Képesség Katalógusában. Az Mbombe 8×8 szállító harcjármű a dél-afrikai Paramount Group terméke. Amennyiben a Honvédelmi Minisztérium a harcjármű rendszeresítése mellett döntene, úgy a HM CURRUS Zrt. biztosítani tudja a telephelyén a hazai összeszerelés bázisát.

A cég szakember gárdája honosítani fogja az eszköz dokumentációit, a Paramount Group pedig – több alkalommal lezajlott egyeztetést követően – tisztában van a HM CURRUS Zrt. képességeivel. „Az információk alapján a HM CURRUS Zrt. alkalmas partner az együttműködésre.”

A rendszeresítésre kerülő mennyiség függvényében a HM CURRUS Zrt. vállalná az eszköz komplett összeszerelését a gyártó által szállított elemekből, nagyobb darabszám esetén az összeszerelés már Magyarországon, a HM CURRUS Zrt. és beszállítók által gyártott alkatrészek, részegységek és a gyártó által szállított fődarabok felhasználásával történhet.

Az eszköz gyártása mellett a vállalat (megfelelő infrastrukturális beruházások és létszámbővítés után) el tudja látni az eszközök életciklus alatti karbantartását, javítását, a kezelők kiképzését.

Természetesen ez ebben a formában még mindig csak egy beszerzési koncepció volt, de jól jelzi, hogy az ilyen kategóriájú eszközöknél már komolyan szóba került a magyar hadiipar részvétele is a tárgyalások során.

Mint ahogy a fórumokon rendszeresen szóba kerül ennek a lehetősége más termékek, például a Boxer esetében is. Emiatt tehát ez a képesség, illetve vállalás akkor is érdekes lehet, ha végül nem az Mbombe 8×8 mellett döntenek vagy döntöttek.

A dokumentum egyébként 2019.08.26-án készült, azóta természetesen a piaci helyzet, illetve a döntéshozók szándéka bármilyen irányba megváltozhatott.

Borítókép: https://www.paramountgroup.com/

A cikkhez ITT lehet hozzászólni. Ha tetszett, ne maradj le a következőről:

Ajánlott tartalom