Informatika

A gépházból jelentem

SEO

A jogalappal.hu weboldal számomra nemcsak a tartalom, hanem a technikai értelembe vett forma miatt is fontos és érdekes, jogászként és IT projektvezetőként egyaránt. Lényegében 10 éve üzemeltetek saját weboldalakat, így szinte együtt nőttem fel a SEO hazai megjelenésével (ki emlékszik még a bannercserés, PageRank-figyelős időkre?).

Ez a weboldal – ebben a formában – mindössze két éve létezik, az utóbbi hetekben pedig igyekeztem kicsit technikai értelemben is megújítani. Arra gondoltam, hogy ennek apropóján írnék néhány érdekes tényt – fun fact jelleggel – az „üzemeltetésével” kapcsolatban.

Például az is előfordult, hogy előre tudtam, miről fog írni a Magyar Nemzet másnap, vagy, hogy volt, amikor egy minisztérium hálózatából próbáltak meg jogosulatlanul belépni a jogalappal.hu adminisztrációs felületére.

Technikai értelemben egyébként semmi különleges nincs ebben a weboldalban, átlagos WordPress alapú oldal, amit az elmúlt napokban/hetekben több ponton is módosítottam, leginkább SEO megfontolásokból.

Így kikerültek a nyitóoldal kódjából a kategóriák (manuálisan kellett kigyomlálnom a php kódból) és a szerzőre vonatkozó információk, újfajta cachelési megoldásokat állítottam be, és csak a hétvégén vettem észre, hogy még mindig 5.4-es PHP-vel futott a szerver.

Emellett egy egyszerűbb, „hagyományos” Facebook gombra cseréltem a korábbit. A honvédelmi beszerzéseket összesítő oldalon lecseréltem a korábbi táblázatomat egy fejlesztett GRID-re, amely a keresést is támogatja. Tovább optimalizáltam a mobilos megjelenítést is, nem is minden eredmény nélkül, de erről majd később.

Rátérve az elmúlt két év érdekességeire, pár napja ért véget egy kisebb támadáshullám, ami ciklikusan (kb. kéthavonta) visszatér, és közvetlenül egy orosz-ukrán-kazah hálózatból érkezik, különös ismertetőjele pedig, hogy a támadás végén mindig „bepróbálkozik” néhány kirgiz géppel is. A legérdekesebb „támadás” viszont egyértelműen az volt, amikor azt láttam, hogy egy Délkelet-ázsiai ország egyik minisztériumának hálózatából próbáltak belépni a weboldalra.

A weboldal biztonságát garantáló megoldások a támadó hálózatok kizárása mellett egyéb érdekes információkkal is szolgálnak, például a hostname feloldása beazonosíthatja a nagyobb intézmények, szervezetek és vállalkozások hálózati tartományait.

Ilyen volt a Magyar Nemzet hálózata is, így amikor azt láttam egyik nap, hogy számtalanszor meglátogatták a 2018.02.03-án írt cikkemet, melyben arról írtam, hogy „Felkészült a legrosszabbra az Országgyűlési Őrség”, már tudtam, hogy másnap miről fog írni a Magyar Nemzet.

A cikkük végül 2018.02.27-én jelent meg, „Éjjellátó készülék, golyóálló sisak: háborútól tart Kövér házőrsége?” címmel, „természetesen” nem említve a weboldalamat. A Magyar Nemzet Facebook oldalán a cikk megosztásához kommentelve megosztottam az saját írásomat, ennek nyomán került be nem sokkal később a jogalappal.hu-ra utaló bekezdés a szövegtörzs közepébe, mondjuk az se működik már.

Az árnyoldalra is kitérve – mivel az írásaim hivatkozásainak állapotát is figyeli a rendszer – meglehetősen furcsa érzés volt látni, hogy volt olyan cikkem, aminek viszonylag rövid időn belül minden forráshivatkozása elérhetetlenné vált, függetlenül attól, hogy azok lényegében különböző weboldalakra és a téma különböző elemeire mutattak.

Előfordult, hogy egy hivatkozott dokumentumot egy azonos elnevezésű, de lényegében üres fájlra cseréltek, amit egy automatizmus nem is érzékelt volna. Van, amikor azt látom, hogy Black Hat SEO forgalom irányul a weboldalra. Előforult – nem egyszer – hogy említéssel, vagy említés nélkül az írásaim olyan érvelések alapjául szolgáltak, amivel egyébként nem is értek egyet.

A másik oldalról viszont elképesztően jó érzés, amikor szakmai weboldalak, fórumok hivatkoznak az írásaimra, vagy amikor egy nem igazán „mainstream” témában írt cikkemet több, mint ezren lájkolják. Lényegében „technikai sikerként” éltem meg, hogy nemrég az egyik cikkemet a Google megjelenítette az androidos Chrome cikkajánló szekciójában (egy olyan írást, amit egyébként egyetlen média sem hivatkozott meg).

Mindez ugyanis talán nem független attól, hogy az utóbbi hónapokban folyamatosan javításra és visszaellenőrzésre kerültek általam a Search Console-ban jelzett mobilos megjelenési problémák. Összességében pedig – minden nehézsége mellett – számomra legalább olyan érdekes és izgalmas a weboldal üzemeltetése, mint a tartalommal való megtöltése.

A cikkhez ITT lehet hozzászólni. Ha tetszett, ne maradj le a következőről:

Ajánlott tartalom

Továbbiak:Informatika