Háromszáz doboz. A legutóbbi Felderítő Szemlében jelent meg Dr. Okváth Imre cikke, amelyből egyértelműen kiderül, hogy az MNVK 2. Csoportfőnökség tevékenységét illetően jelenleg is rendelkezik a titokgazda(?) több mint 300 dobozzal, bár úgy fogalmazott, hogy ezek kutatási értéke nem éri el az elhárítási iratokéit. Írása kimondva is egyfajta reflexió a lábjegyzetben nevesített ÁBTL tudományos munkatárs publikációira, elismerve, hogy a katonai hírszerzés szerteágazó ténykedéseinek feltárása a tudományos közösség előtt álló feladat.
A rendszerváltoztatás előtt ugyanis két szervezet, a BM III/I. és az MNVK-2 látta el a hírszerzés feladatait. Míg a belügyi BM III/I. tevékenysége ma már viszonylag széles körben kutatható, addig a katonai hírszerzést végző MNVK-2 tevékenysége máig szinte teljesen ismeretlen. A két szervezett vélelmezett rivalizációjáról írtam már pár gondolatot korábban.
Az eddig a témakört boncolni kívánó megjelent könyvek alapján általánosságban kialakult kép természetesen mindenképp árnyalásra szorulhat, Dr. Okváth Imre szerint még az a kijelentés is megkockáztatható, hogy a pártvezetés – még a ’70-es években is – nagyobb bizalommal és szimpátiával viseltetett a BM-vezetők felé, éppen foglakozásuk és illegális ténykedéseik következtében, mint a katonák irányában.
Egy másik írásom alapján viszont érdekes azt is látni, hogy Kádár János nem lépett akkor sem, amikor nyilvánvalóan szembesülni kényszerült azzal, hogy az egyik, illegális tevékenysége miatt később elítélt MNVK-2 megnyertet súlyos titokvédelmi szabálytalanságon kapta a BM vizsgálata, sőt, a Metalimpex vezetője lényegében megerősödve folytatta tevékenységét.
Számomra a legérdekesebb mégis a Felderítő Szemle két másik cikke volt. Dr. Magyar István arról írt, hogy a katonai felderítés milyen eredményesen figyelte meg a NATO kétévente tartott „WINTEX/CIMEX” fedőnevű hadászati parancsnoki és törzsvezetési gyakorlatokat. A szakirodalom szerint az MNVKF 00100/1966 intézkedéssel a néhány évvel korábban létrehozott rádiófelderítő zászlóalj az 5. hadsereg alárendeltségébe került és első sikereit valóban épp az aktuális WINTEX gyakorlat megfigyelésével érte el.
Szerencsére az 1987-es WINTEX/CIMEX NATO gyakorlatról szóló összefoglaló például már kutatható és talán sokak számára meglepő információkat tartalmaz. Ki gondolná, hogy 1987-ben elképzelhetőnek tartottak egy olyan katonai konfliktust, amelyben atomfegyvereket a felek csak korlátozottan vesznek igénybe? És ki gondolná, hogy ezt a forgatókönyvet korábban 1979-ben „gyakorolták” utoljára, a két időpont között pedig kizárólag hagyományos fegyverekkel vívott konfliktusokra készültek a WINTEX/CIMEX gyakorlatokon?
Ki gondolná, hogy az Észak-Olasz hadműveleti irányban három települést is idegméreg támadás ért a gyakorlat forgatókönyve szerint? De akár az is meglepő lehet valahol, hogy az 1987-es WINTEX/CIMEX NATO gyakorlat azzal számolt, hogy a jugoszláv hadsereg ellenállt(!) a Varsói Szerződés Magyarországon állomásoztatott egységeinek a konfliktus kezdetén.
Ezeket a hírszerzési eredményeket pedig Dr. Ráth Tamás és Király Elemér cikke alapján a hírszerzési műszaki fejlesztési tevékenységek tették lehetővé. A kifejlesztett eszközök műszaki színvonala, szolgáltatási képességei megfeleltek a kor követelményeinek. Mint írják: „mi alkalmaztunk elsőként félvezetőtechnikát, tranzisztort és integrált áramköröket a berendezésekben. Később mikroprocesszor-alapú vezérléseket és mesterséges intelligenciát dolgoztunk ki a rendszerszintű működéshez.”
A tanulmányukban megemlítik a Gyártmányfejlesztési Forgóalapot, amelyről korábban csak A magyar katonai rádiófelderítés története c. könyvben olvastam. Ahol exportra láttak lehetőséget, ott a fejlesztési hányadot beleépítették az árba, majd azt visszaforgatták a Gyártmányfejlesztési Forgóalapba. Más kérdés, hogy mind a könyv, mind a cikk szerint gyakran előfordult, hogy az exportot követően az ilyen összegek is a külkereskedelmi vállalatnál ragadtak. Megint más kérdés persze, hogy azok nemegyszer eleve az MNVK-2 bábáskodása alatt álltak.
A Gyártmányfejlesztési Forgóalapról szinte alig találni bármilyen információt, sőt a fentiektől első ránézésre teljesen eltérő mechanizmust is felvázolnak más források. Például Hajdú Ferenc PhD értekezése szerint a Gyártmányfejlesztési Forgóalap lényege az volt, hogy az Országos Tervhivatal, a Kohó- és Gépipari Minisztérium, illetve utódszerveik hozták létre ezt az alapot, hogy a fejlesztés kezdetén megelőlegezzék a költségeket.
Márpedig az elektronikus hírszerző eszközök fejlesztése jövedelmező üzletet jelentett. A Felderítő Szemle cikke szerint a hazai igény kielégítése a kutatás-fejlesztési tevékenységgel egy ötéves tervidőszak alatt 30–50 millió forint volt, míg exporttal 500–600 millió forint bevételt lehtett realizálni a 70-es években. A dollár elszámolású export, amely később, az 1973-as évtől indult összesen 400 millió USD-t termelt ki az országnak a redszerváltoztatásig. A már idézett könyv ennél sarkosabban fogalmazott: konkrétan elektronikai hadviselési eszközökről volt szó.
Az MNVK-2 hírszerzési tevékenységének eredményességét természetesen néhány MNVK-2-höz köthető dokumentum felületes átlapozásával lehetetlen megítélni, de azért az állítható, hogy mindenképp megdöbbentő részletességű, fotókkal dokumentált dossziék születtek például 1979-ben az osztrák-olasz határövezet hadszíntéri objektumairól.
Sőt, már-már szürreális dokumentumok is forgathatók a szinte kartonpapírnyi vastagságú oldalakra beragasztott, kihajtogatható fényképekkel, melyek az 60-as években felállított nyugat-európai atombunkereket ábrázolják, vagy amikor épp egy, az F-15-ös amerikai vadászgépről szóló összefoglalóban bukkan fel az ASAT műholdromboló rakéta rávezető fejének metszete (igaz érdemben nem került elemzésre). 1984-ből. Mindez persze csak a felszín, hiszen az MNVK-2 működésének mélyebb megismeréséhez valóban tudományos igényű munkára lenne szükség. És vélhetően 300 dobozra is.
A cikkhez ITT lehet hozzászólni. Ha tetszett, ne maradj le a következőről:
